Egyre többektől hallom és olvasom, hogy kiadták az utasítást a megnövelt keretű szociális tűzifa mielőbbi kitermelésére, és lehetőleg "olyan helyeken, ahol az emberek nem látják". Kíváncsi voltam, igaz-e, úgyhogy kicsit körülnéztem.
Tegnap a Mátra és a Bükk alján is felzúgtak a fűrészek. Az egyik helyet megnéztük: egy egészséges, idősödő tölgyest vágtak le (közvetlenül az Egererdő-tábla mögött, tehát nem magánerdőről van szó). A velem lévő szakértő több védett és Natura2000-jelölőfajnak számító rovar lárváját mutatta ki a fákban a terület szélén.
Figyelemre méltó, hogy az út mellett úgynevezett "optikai sáv" látható; ez azt jelenti, hogy ott egy vagy két sávban vékonyan meghagyják az erdőt azért, hogy az úton járók ne háborodjanak fel a vágásterület láttán.
A tarvágott (bocs, "véghasznált") erdő helyén meghagyott, társaik árnyékától megfosztott hagyásfák néhány éven belül el fognak száradni.
Közben - mintegy véletlen egybeesésként - egyre szaporodnak a Facebookon a tűzifát kínáló hirdetések.
Elég sok informátorom van szerte az országban. Most, az előttünk álló őszön külön is arra kérnék mindenkit, hogy bátran keressen meg, ha bárhol erdővágást tapasztal (különösen, ha védett erdőben, hiszen elvileg még érvényben van az ezt tiltó moratórium). Aztán kiderül, mit lehet vele kezdeni. Az is jó, ha az észlelő ott helyben dokumentálja - lehetőleg képekkel és videóval - a tevékenységet, és bejelenti az illetékes természetvédelmi hatóságnál, amely még mindig a megyei kormányhivatalokban található egy darabig, vagy az illetékes nemzeti parknál. Valószínűleg annyi választ fog kapni, hogy minden jogszerű, de a bejelentések puszta mennyisége is (mely az én mostani emlékeztetésem nélkül is szerencsére egyre nő) elgondolkodtathatja az illetékeseket.
A szociális tűzifáról annyit, hogy a lakossági igény azért is tűnik magasabbnak (egyébként nem magas, és bőven kielégíthető lenne nem védett erdőkből is), mert kiterjedt uzsoráshálózat tartja vissza a fát a rászorulóktól. De hát aki nem kérdez, mert mindent tud, ahhoz nem jutnak el az információk.